utolsó frissítés: 2017. febr. 16.

A szabadság a filozófiában, Csíkszereda, Pallas-Akadémia, 2003 - John Stuart Mill koncepciójának újraértelmezése a posztmodern korban


John Stuart Mill koncepciójának újraértelmezése a posztmodern korban

John Stuart Mill gondolatainak hatását vizsgálván – akit a mai napig a klasszikus liberális koncepció paradigmatikus szerzőjének tartanak – (habár ugyancsak ő az, aki a klasszikus gondolatoktól a leginkább eltávolodik és a „revizionista” liberalizmus felé közeledik, mert szempontjai több esetben azonosak a szocialistákéval, pontosan azért, mert a liberális egyenlőséget de facto tekinti), ezeket a gondolatokat a posztmodern korban megközelítve, John Gray átfogja ezek újragondolásának lehetőségeit, főleg Fr. A. Hayek, Isaiah Berlin és – közvetett módon – Joseph Raz szemszögéből.1

A J.S. Mill felfogásának vizsgálatában felmerülő problémák sokfélék, de a legtöbb – véleményünk szerint – Mill munkásságának nem egészen igazolt újragondolásából ered Legalábbis két szempontból nem igazolható ez az eljárás. Mill diskurzusának eredeti célszerűségét nem lehet(az ember szabad cselekvési szférájának védelme, egy ilyen szabadság morális- és a lehetőségekhez mérten antropologikus szükségességének kimutatása ) egy normatív célszerűséggel helyettesíteni. Másodsorban: aligha gondolhatja valaki is komolyan, hogy az induktív logika megteremtőjének érvelésmódját fel lehet cserélni a posztmodern igazságfelfogás – és ez még az analitikus, jobbik változat – ama eljárásmódjával, mely szerint az igazság nem egyéb mint egy helyes érvelési mód. Ily módon J.S. Mill felfogásának olyanfajta univerzalitást tulajdonítanak, ami ellenkezik Mill szkeptikus pesszimizmusával. Íme mit fog állítani Gray: „Hayek azt állítja, jogosult módon, hogy végeredményben Mill nem tekinthető liberálisnak, mivel a szokásokra úgy tekint, mint a szabadság korlátozására”.2 Ennek az értelmezésnek a hibája szerintünk egy extenzió félreértésén alapul. Az On Liberty ugyanis a szélsőséges, totalitárius konvenciókra és megszokásokra utal, amelyek zsarnokilag elterpeszkednek a társadalmakon, kisebbségeken, csoportokon – másfelől a megszokások, a konvenciók működése nélkül egyszerűen nincs társadalom. Ez elemi szociálpszichológiai tény.

Következésképpen megpróbáljuk bemutatni John Stuart Mill posztmodern újragondolásának lehetséges fő szempontjait. Referenciaszerzőnk, John Gray egy egész könyvet szentelt ennek a kérdéskörnek. (Mill on Liberty: A Defence, London, Routledge and Kegan Paul, 1983.).

Az igazságelmélet szükségszerű előzményei

Általánosan elfogadott, hogy az erkölcsi jogokat a haszonelvűségre alapozni nem volt egészen sikeres kísérlet. Főleg a méltósághoz való jog – centrális kérdés, hiszen végül is ez minden emberjogi koncepció kiindulópontja – mellett nehéz hasznossági érveket felhozni. Ugyan miért ne lenne hasznosabb alkalmanként a méltatlanságot elviselni?! Ha pedig valaki egyszer elviselte, miért ne viselhetné el többször?

J.S. Mill ellen felhozott érvek hagyományosan a következő sémát követik: „Ha nem feltételezzük valamiképpen, hogy a szabadság védelmezése és az általános jólét terjesztése nem lehetnek soha egymással versengő célok – és ez a feltevés csak egy teista elméleti keretben tűnik elfogadhatónak, mint az, amelyet John Locke és Adam Smith használtak –, akkor a hasznosság elsődleges elve igazolhatja a szabadság korlátozását, ami egy klasszikus liberális számára soha nem igazolható. (Itt ismét vissza kell utalnunk az On Libertyre: Mill keserűséggel gondolja, hogy pontosan a modern társadalom az, amely megköveteli a szabadság korlátozását bizonyos utilitárius kifogásokkal, viszont nem törekszik a szabadság-elv általános fenntartására – intézmények, törvényhozás, stb. Által, tehát egy tényleges történelmi folyamat – a modern társadalom eredendő bűne – az, hogy nem ismerik el egy összpontosított akció szükségességét, amely a belső korlátok hatásait legalább visszavenné. Ez a feledése a szabadságnak vezet majd el olyan következményekhez, amelyek alapjánál látszólag utilitarisztikus erkölcsi meggondolások (a szabadság mint tényleges jó) álltak, de amelyek lényegében, hosszú távon végzetesnek bizonyultak.

A J. S. Millnek ajánlott könyvében Gray azt állítja, hogy a hasznosság, mint alapelv csak akkor érvényes, ha a társadalmi rendszerhez egészként viszonyítjuk és nem érvényes, ha szinguláris cselekvésekhez vagy szabályokhoz viszonyítjuk. Ha elfogadjuk a közvetett hasznosság gondolatát, akkor a hasznosság elve előnyben fogja részesíteni azt a liberális rendszert, minden más rendszer hátrányára, amely mindenki számára biztosítja azokat a szabadságjogokat, amelyek mások szabadságjogaival egyeztethetők. Megfigyelhetjük, hogy tulajdonképpen a jogok átláthatóságáról van szó és a liberális társadalmi elméletnek megfelelően – eltérően a szocialistától – ez az eljárás mindig konkrét és globális, tehát a társadalmi utópia helyét a kiegészíthetőség elve foglalja el.

Analitikus diskurzusában John Gray a következő, három részből összetevődő meggondolásokhoz folyamodik: 1. J. S. Mill munkásságában a hasznosság elve nem egy gyakorlati elv, melyhez a törvényhozók vagy magánszemélyek közvetlenül folyamodhatnak a mindennapi élet problémáit illető döntéseikben, hanem axiológiai értékű elv, mely bizonyos szabályrendszerek egészének felértékelésére szolgál. Hogyha – amint a közvetett utilitárius értelmezés állítja – a hasznosság elve senki számára nem szabja meg az általános jólét maximalizálásának erkölcsi kötelességét, akkor elfogadhatjuk, mint az értékelés végső elvét, anélkül, hogy ez az eljárás összeegyeztethetetlen lenne a gyakorlati élet nem-haszonelvű szabályaival. 2. El kellene fogadnunk azt az állítást, amelynek értelmében egy haszonelvű politika önmagában ellentmondó és ezért a mindennapi életben nem-haszonelvű maximák szerint kell élnünk. 3. és a legfontosabb lépés az lenne, amely a közvetett haszonelvűségtől a liberalizmushoz vezet – a jólét maximalizálása, mint egy politikaellenes általános elv alkalmazása egy sajátos érvre, melynek megfelelően a hasznosság általános elve vonzza a szabadság elvét. (Mill felfogásainak elemzése során megmutattuk, hogy Mill számára a szabadság – mint az autonómia szférája, tehát mint a személy fejlődésének sine qua non állapota – a boldogság állapota. Emlékezzünk a szabadság és a haszonelvű szabályozás közötti lényeges viszonyra: sajátos cselekvés nélkül, mely által a személy kifejezheti természetét, a szabadság sem érhető el. Ez a tevékenység nem utilitárius értelemben hasznos, hiszen a szabadság tevőleges útját választani igen gyakran a csapások sorozatát zúdítja az egyénre, inkább káros. )

J.S. Mill munkásságának általános értékelése nyilvánvalóvá teszi egyrészt az óriási hozzájárulást, amit Mill klasszikus liberalizmusa különösen a mai liberalizmusnak és általában a társadalmi elméletnek nyújt / másfelől az elmélet hiányosságait, melyek Mill elméleti eszközeivel nem léphetők túl.

Elsősorban: Mill felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a tevékenység és választás az emberi boldogságban kulcsszerepet játszanak, kapcsolatot képezvén a boldogság és szabadság között – ami Bentham és James Mill haszonelvű etikájában nem létezett vagy kontingens volt. A haszonelvűség klasszikus felfogását arisztotelészi és Humboldt-i elemekkel gazdagította, a liberális perspektíva etikai individualizmusa, illetve a klasszikus haszonelvűség felfogásának kollektivista következményei közötti emígy létrehozott feszültség az általános jólétet célozza. Továbbá, a közvetett haszonelvűség érve kimutatta, hogy megvédhető a nem-haszonelvű politikai és etikai szabályok elfogadása is – a legtöbb esetben – a haszonelvűség alapján. Mindez közelebb viszi Millt a skót iskola liberalizmusához.3 A következőkben Gray felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy Mill – annak ellenére, hogy fenntartotta, hogy a személyiség nélkülözhetetlen eleme az emberi jólétnek, mégsem sikerült kidolgoznia az igazságosság elméletét a haszonelvűség viszonyaiban. (Hogyha Platón óta a szabadság problémája elválaszthatatlan módon az igazságosság elméletéhez kötődik, akkor Mill elméleti mulasztása pontosan abban állt, hogy nem ismerte el ezt a szerves kapcsolatot, nem dolgozta ki az igazságosság sajátos elméletét, vagy nem utalt a kérdéskörre. Ám lehetséges, hogy pontosan a szocialista utópia volt hivatott arra, hogy ezt a szerepet betöltse, és ő igencsak érdeklődött ezek iránt a lehetőségek iránt. ) ha egy posztmodern diskurzus szemszögéből mindez elengedhetetlennek is tűnik, J.S. Mill szemszögéből ez a kérdés teoretikus fontossága nem annyira nyilvánvaló.

Mill koncepciójának alapproblémái a szabadság alapelvének problematikájából eredhetnek. Ez az elv azt állítja, hogy egyéni szabadság csakis egy másik egyén szabadságának sérelmének esetében korlátozható – a korlátozás mértéke nyilvánvalóan a sérelem mértékével kell hogy összefüggésben álljon, ez a fogalom azonban igen gyakran homályos. Még ha ez a homályosság el is oszlana, abban az esetben is kitűnne, hogy az alapelv elégtelen, elméleti szempontból is. (Ahhoz, hogy diskurzusát fenntartsa Gray a szabadságot autonomista módon határozza meg, éspedig olyan meghatározása, amely részben Joel Feinbergnek köszönhető: „Javaslom, hogy a szabadság alapjogát a független cselekvést szolgáló szükséges feltételeknek tekintsük. Szabad lesz az az ember, aki rendelkezik azokkal a jogokkal és kiváltságokkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy független módon gondolkozzon és cselekedjen és, hogy senki ne rendelkezzen vele.”4

Ezen a ponton J. S. Mill eredeti koncepciójának egy tipikusan „amerikai” értelmezésének vagyunk tanúi. Habár ő teljesen tudatában volt a politikai szabadság emberi jogokra visszautaló jelentőségének, az erényekhez is ragaszkodott (tehát a szabadság klasszikus megalapozásának módjához). Ezen felül a felfogás nem teleologikus, abban az értelemben, hogy a boldogságot célozza. A jelenlegi diskurzus a szabadság megalapozásáról elvileg más: a tipikusan amerikai azt tartja, hogy maga az emberi jogok rendszere elégséges az egyéni szabadság biztosításához a társadalomban (abban az esetben, ha a politikai társadalom megfelelő intézményrendszert és a társadalombiztosítást garantálja). Viszont egy más, jóval szkeptikusabb jelenkori megközelítés úgy találja, hogy még az emberi jogok és az azokat megillető intézmények is elégtelenek egy úgynevezett materiális szabadság nélkül és így a társadalom egyik része a szabadság elméletéből szervesen kizárt marad.5

Nem találjuk Millnél nyomát sem ama a tény a felismerésének – hangsúlyozza Gray – miszerint a sérelem fogalma (ahogyan az megjelenik a mindennapi gondolkodásban és gyakorlatban) jelentős erkölcsi ítéleteket foglalna magába és ezen okból nem tekinthető semleges fogalomnak, amely a rivális erkölcsi képviseletek egyikét sem részesíti előnybe. Ahhoz, hogy a szabadság alapelve működőképes legyen, bizonyos erkölcsi konfliktusok esetében ki kellene válogatni és eltávolítani azokat a kérdéses értékű ítéleteket, amelyeket a sérelem mindennapi fogalma tartalmaz és ki kellene dolgozni a sérelem semleges fogalmát.

Ezen a ponton megállapíthatjuk: igaz az a tény, hogy a szabadság klasszikus meghatározása tartalmazza azt a feltételt, ami jelentős etikai ítéletekhez kötődik. Magán- vagy csoportérdekek megsértése, vagy más mindennapi életének egyszerű „érintése”, a társadalomban konfliktusokat és támadásokat eredményez. Nem kevésbé igaz az a tény, hogy egy demokratikus társadalomban létezik az együttélés mentalitása, ami lehetővé teszi a konszenzust. Azt mondhatjuk, hogy maga a szinguláris cselekvés oly módon felépített, hogy tartalmazza a másik számbavételének elemeit, egy egyéni cselekvés már létező egyetemességének elemeit, nem beszélve arról, hogy a kommunikáció, a közlékenységre való hajlamosság fejlett, ezek nélkül általában lehetetlen lenne a mega-társadalmakban, fővárosokban való együttélés. Magát az egyén fogalmát kell megváltoztatni bizonyos értelemben, amelyet éppen Mill látott előre, úgy vélekedvén, hogy egy cselekvési tér biztosítása hozzá kell hogy járuljon magának az egyénnek a megmentéséhez, annak, ami még megmaradt belőle és ami nélkül szabadságról nem beszélhetünk. Másfelől egyetlen állami-társadalmi establishment sem képes a törvényhozással a cselekvések teljes mezejét lefedni, kimeríteni, mert nem tudja azokat előrelátni, teljességükben megismerni. Ezért tehát a sérelem fogalmának csupán egy megadott egzisztenciális térben van érvényessége, nem pedig egy olyanban (ideálisban), amelyben a cselekvés mindig szabad. A kanti transzcendentális érv az egyénre mintegy ráerőltet egy erkölcsi normasorozatot, amely meghatározza az egyéni cselekvést, és amely különös elővigyázatosságot követel meg a racionális kalkulusban. És mégis, az előreláthatatlant nem lehet előre kizárni, mert a korlátok gnoszeológiai problémáját is magába foglalja.

(Ismételten fel kell itt hívnunk a figyelmet arra, hogy ez a J. Gray által használt érvelésmód a posztmodern amerikai filozófiai iskola sajátja, amelyben az érvelésmód az igazság kritériumát tartalmazza. Viszont nem ez volt J. S. Mill érvelési módja – akiről itt és most azt jegyezzük meg, hogy mégiscsak empirista volt Logikájában is az – és nem ez volt Fr. A. Hayek logikája, akinél, mégis, a szabadság fő értékként jelent meg. Bizonyos fogalmak dekonstrukciója nyomán, úgy tűnik, képtelenek vagyunk azok érték-aspektusát megragadni. Mert a végső kérdés a következőképpen tehető fel: mégis, miért védik meg szabadságjogaikat (a maguk létezési módjában) az egyének vagy közösségek egészen a legirracionálisabb következményekig?)

John Gray úgy véli, hogy a szabadság alapelve J. S. Mill értelmezésében, és semleges fogalmának kidolgozásának valószínű esetében sem lenne kielégítő, mivel csak a szabadság korlátozásának szükséges feltételét fejezi ki. Az alapelvhez való folyamodás nélkül, a hasznosság sose jelölheti ki – mindent egy helyre felhalmozva -, hogy milyen feltételekkel korlátozható a szabadság. Ez magától értetődőnek tűnik, hogyha figyelembe vesszük Mill utilitarista vállalkozását és az alapelv megfogalmazását: következésképpen a szabadság princípiuma nem szolgálhat a liberális igazság megalapozására – amely nélkül a szabadság klasszikus elmélete sem rendelkezik a szükséges elméleti egyetemességgel. Összegezve: Mill elméletében az egyéni szabadság védelmezése csakis a személyes szférában abszolút, ahol a cselekedetek nem sérthetik meg más érdekeit. Ha a cselekedet mások érdekeinek sértését okozza, vagy egy hasonló sérelem veszélye fennáll, a szabadság korlátozása elvileg jogos – és mindent együttvéve, mindig korlátozható, amikor a hasznosság kalkulusa azt mutatja, hogy egy hasonló korlátozás hozzájárul az általános közjóhoz.

Ami fontosabbnak tűnik, hogy semmi sem látszik a szabadságnak és a szabadság korlátozásának méltányos felosztását leírni. Sok esetben a sérelem megelőzhető és a jólét pedig fenntartható limitatív akciók által, amelyek egyes társadalmi csoportoknak egyenlőtlen és igazságtalan terhet jelentenek. Mindezek elkerülésére Mill elvét a méltányosság elvével kellene megerősíteni, egy fair-play elvvel, tehát olyannal, amely az általános közjó terjesztésének utilitárius elvét korlátozza. Ha Millnek sikerül a szabadság elvét levezetni a hasznosság elvéből, ugyancsak annyira nyilvánvalónak tűnik, hogy a méltányosság elve a szabadság felosztásának tagadásával, olykor konfliktusba kerülne a jólét terjesztésének elvével. Ám a szabadság méltányos felosztásának elve, amely a liberális igazság bármely elmélete számára elengedhetetlen, nem tartható fenn utilitarista alapokon. Ha Mill eredeti terve – mondja John Gray – az volt, hogy összhangot teremtsen a hasznos célok között az általános jólét növelését illetően, a szabadság elsőbbsége és egyenlő felosztása által – liberális célok – akkor a vállalkozás kudarcra hivatott, mivel teljesen lehetetlen, hogy a sérelem megelőzésének utilitárius politikája mindig tiszteletben tartson olyan kérelmeket, amelyeknek megfelelően a szabadság korlátozásának felosztása méltányos kell legyen.

A dolgok azonban nem éppen úgy állanak, ahogyan az Gray tanulmányából kitűnik. Idézzük fel, hogy J. S. Mill diskurzusának formája defensio és demonstratio: az (eltűnőben levő) egyéni szabadság magában való jó és általános jó, védelmezni kell azt a társadalomban, mert a fejlődés az általános jólét alapja – egy leküzdhetetlen alapvető érték. Ez a két értékrendszer ab initio ellentétesnek tűnik, mégis, kölcsönösen limitatív szubzisztenciájukat fenn kell tartani.

Természetesen, John Gray tanulmánya és értelmezése valamiképpen adósa John Rawls felfogásának, amit az A Theory of Justice- ban fejtett ki. Jóllehet e dolgozat kereteibe az igazságosság-problematikának még csak érintőleges vizsgálata sem fér be, mégis, meg kell állapítanunk, hogy a szabadság és egyenlőség probléma-összefüggésének vizsgálatában is nélkülözhetetlen kategóriáról van szó. Az igazságosság az a ponderáló lehetőség, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a szabadság és egyenlőség merev egymásra vonatkoztatásából adódó doktrinér következtetéseket elkerüljök. Ez akkor is lehetséges, ha J.S. Mill analitikus olvasatának kedvéért megfeledkezünk a történeti dimenzióról.

A szabadságról és a libertáriánus diskurzus

J. S. Mill elképzelései létrejöttének jelenségét közelebbről elemezve, ––– ami a liberális diskurzus vonatkozási pontja –, valamennyire meg kell közelítenünk az amerikai társadalmi és elméleti tapasztalat hatását is. Ugyanakkor, a válasz Mill egyes gondolatainak eredetét érintő problémára választ ad a „miért annyira familiáris ez az elmélet az amerikai libertarianizmusnak?!” kérdésre is. Gyakorlatilag Mill tevékenysége az amerikai teoretikusok két nemzedéke – természetesen időben távol eső nemzedékekről van szó – közé esik. (Ha a libertáriánus fogalmat használjuk, figyelembe kell vegyük a fogalom két értelmét: egy régebbi, anarchikus eredetű és amerikai anarchisták (Lysander Spooner, Benjamin Tucker, Josiah Warren és Pearl Andrews) tevékenységéhez kötődik és gyakorlatilag az egész XIX századot átfogja. A másik értelme, a mindennapi, a konzervatív liberalizmus.)

Ami a minden idők amerikai liberalizmusát illeti, az egy hangsúlyozottan egalitárius liberalizmus. Ennek a ténynek a magyarázata elsősorban történeti-szociológiai: az összes XVIII–XIX századbeli európai utas Bostonba, New York-ba vagy bármilyen más kikötőbe érkezve, rögtön egy jelenségre figyelt fel: arra, hogy mennyire hiányzik az amerikai társadalomból a hierarchia jelentése. Tehát a kikötői munkások nyugodtan járkálhatnak a „jó”, „modern” világ képviselői között, olykor éppen csúfondárosan beszélve főnökeikkel. Egyes arisztokrata utasoknak pedig egyenesen felháborítónak tűnt, hogy mindig egyenlőknek tekintették őket. Természetesen ez a tényszerű egyenlőség egy mentalitás és gondolkodás része, nem csupán egy elvont felfogás. Egy kétségbevonhatatlan és hatalmas érték, amely sokszorosítja a tudatos cselekvés hatásait és az erőt, amelynek megmutatkozik történelmi mezőben, például a szecessziós háborúban, amelynek befejezésekor George Washington a következőket állította: „Nem haderőnk volt a döntő ebben a háborúban, hanem az „egyenlőség” szelleme”, az „ egyenértékűség” szelleme, ahogyan a hont alapító atyák „magukat rugalmasabban kifejezték. A jelenség történelmi magyarázata abban áll, hogy az emigránsok, akik már a XVII. században benépesítették az észak-amerikai földrészt, többségükben az „alsó” és középosztályokhoz tartoztak, az arisztokrácia képviselői pedig vagy kormányzók, vagy magas tisztviselők voltak, vagy „otthon maradtak”. Ezt a szolidaritást ellenben megkettőzték egy radikális protestantizmus vallásos mentalitásának a hatásai. Nem tűnik egészen helyénvalónak a szabadság modern koncepciójának megalkotását elemezve a vallásos összetevő fontosságát hangsúlyozni. Ez alapvetően mégis az ember világi emancipációjának kérdése.

Kétségtelen – hangsúlyozza John Gray –, hogy összehasonlítván a rómaiak vagy júdeaiak vallásával, a korai kereszténység individualista vallás volt.6 Ez két ténynek köszönhető, egyik közvetlen, a másik közvetett hatású: 1) a kereszténység figyelmének középpontjában az egyén üdvözülése áll és a maga egyedi helyzete a végső ítélet előtt 2) ennek következtében a kereszténység hozzájárult a hellenisztikus kor vallásainak szétbomlásához és a késői római korszak filozófiái és vallásai individualista szellemének fejlődéséhez. Ám ez az individualizmus – hasonlóan a sztoikus és epikureus individualizmushoz – elsősorban politikaellenes volt és kevésbé ős-liberális, mert nem következett belőle – és nem is tevődött fel, hogy következne – egy akármilyen politikai rendszer. Miután judaikus gyökereitől megszabadult, a kereszténység egyetemes vallás lett, dogmatikusan hirdetve az összes lelkek eredeti egyenlőségét. Ez a tanítás politikai rendszerek sokaságának volt képes támasza lenni.

Mindent félretéve, a kereszténység öröksége a középkor és modern kor számára nagyon bonyolult és ellentmondásos. Habár véget vetett az antik hagyomány viszonylagos vallási toleranciájának, a gondolkodás és kutatás szabadságának, a kereszténység továbbította nekünk a késői római korszak különböző vallásainak és filozófiai irányzatainak univerzalista és individualista szemléletét. A Római Birodalom ezen öröksége, a maga hiteles elemeivel, tette lehetővé, hogy a kereszténység – a maga különféle arculataiban – a modernitásban a liberális hagyomány egyik fő komponensét szolgáltassa.

Az amerikai individualizmus vizsgálói abból a kétségbevonhatatlan tényből indulnak ki, hogy maga az amerikai állam az európaitól teljesen eltérő alapokon volt felépítve. Egyik alapérték, amelyre ezt az államot felépítették, az egyenlőség volt – habár ez a kezdetekben a faji determinizmus kétségtelen jegyeit hordozta. Ez a determinizmus viszont a történelmi rövid időben távol esik, a rabszolgák felszabadításában pedig döntő szerepe az egyháznak volt.

Az amerikai egalitarizmus elméleti gyökerei az egyházban is meglelhetők, annak radikális protestantizmusában. A történelmi protestantizmushoz csatolódik a baptizmus, quakerizmus, antinomianizmus és rauterizmus, mindezek alapjánál egy mélyen individualista elmélet áll. A hangsúly itt valóban az egyén központi szerepén és autonómiáján van, az egyén nagykorúságán. Így aztán ezek az elméletek valóban az autoritás elvének „hígítói” lesznek (Pietro Adamo). Ez a művelet természetes következménye egy nagyon termékeny talajban gyökerező protestantizmusnak és bizonyos értelemben átveszi a lutheri protestantizmus eredeti gesztusát – Luther első „megnyilatkozásában” a keresztény ember szabadságáról írt (Von der Freiheit des Christenmenschen). Egy olasz kutató7 úgy véli, hogy Luther volt Európa történelmében az első, aki egy magában álló, független, államtól, egyháztól, családtól és társadalmi kapcsolatoktól teljesen elszakadt egyén képét megalkotta, persze abban az értelemben, hogy annak intellektuális, érzelmi és egzisztenciális realitását a Szentírás és a hite képezték. Nagy intellektuális erőfeszítéssel Luther újra a gondolkodás középpontjába helyezte azt, amit Szent Pál és Szent Ágoston állítottak, nevezetesen hogy a keresztény ember elsősorban az Istennel való személyes kapcsolata által keresztény és ezáltal Luther a Nyugatnak átadta azt, ami majd a modernitás kezdetét fogja jelenteni. Az egyén értékelésére való törekvés a XV–XIX század összes protestáns teológiájában jelen van, az angol forradalomban tör ki és Észak-Amerikába vezet át. Több szerző azon az állásponton van, hogy ezeket az individualista témákat a liberális tapasztalat vette át és mélyítette el, és még az „alapító atyák”-ra és Thomas Jefferson elnökre nézve is hatással voltak, aki – a protestáns forrású egyéni jogok határozott védelmezésében – kijelentette, hogy a legjobb állam az, amelyik a legkevésbé kormányoz. Ezek a forrásukban protestáns témák fogják képezni annak az elméletnek a kemény magvát, ami később a tipikusan amerikai filozófia lesz. Tom Paine, Henry David Thoreau és Ralph Waldo Emerson nézeteiről van szó.

Nem akarjuk mindezekkel azt állítani, hogy az összes radikális protestáns libertáriánus lett volna, a legtöbben közülük elnyomók és elsőrendű dogmatikusok voltak (lásd Nathaniel Hawthorne híres művét, A skarlát betűt). Másfelől némely vallásos közösségek sajátos szerveződési formákban éltek, államokat alkotva az államban, egy kvázi autonóm jogi rendszerrel. Ezeknak az autoritását pontosan a különlegesen erős erkölcsi normák létezése miatt ismerte el az állam. Ugyanakkor elismerte azt törvényhozást és jogszolgáltatást, amelyik elsődlegesen a Szentírást érvényesítette és a nőknek és gyermekeknek jogokat engedélyezett. (Ez az állam egyrészt még elég gyenge volt, és hasznát vette minden olyan szerveződésnek, amelyik az élet és a méltóság jogát morális alapokon garantálta.) Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a legtöbb esetben – a Szent Pál által rendelt participatív szellemben – mindezek az autonóm egyházak tevékenyen részt bizonyos állami szerepek és funkciók betöltésében, bizonyos írott vagy elvi konvenciók alapján. 8

A gazdasági szubjektum mint elsőrendű eleme az egyéni szabadság megalapozásának

Ha a (preliberális) európai gondolkodásban szintén dogmává vált az a tétel, amelynek megfelelően a tulajdon elsősorban az egyén gazdasági szabadságát biztosítja és egy alapvető viszonyt állít fel a gazdasági alany és egyén szabadsága között (lényegesen gazdagítva a kategória elméleti tartalmát), az amerikai tapasztalat egy másik értelmét biztosítja a gazdasági alanynak, anélkül, hogy tagadná a tulajdon fontosságát, ám anélkül is, hogy azt abszolút realitásnak tekintse. A kutatás kiderítette, hogy egy ilyen elképzelésnek különös hatása volt J.S. Mill felfogására, ennek szerzője Josiah Warren volt, az amerikai anarchizmus korai liberalizmusának egyik jelentős képviselője.

Josiah Warren különös figyelemmel követte a Robert Owen által bevezetett kooperatista közösségek tapasztalatát, anélkül viszont, hogy elszakadt volna az amerikai kultúra realitásától, amelyben úgy gondolta, meg fogja találni saját társadalomelméletének gyökereit. Átvéve e modellt, beindított egyféle társadalmi technikát a kooperatista közösségek alapján – új termelési és elosztási modelleket vezetett be –, olyan technikát, amelytől az ember megváltozását várta.

Tehát – nem véletlenül Észak-Amerika földjén és nem véletlenül akkor – a korai libertáriánus elmélet meliorista célszerűsége is megnyilvánult. A kutatók ellenben hangsúlyozzák, hogy e kísérlet forrásainál nem a szocialista elméletek állanak és hogy ez nem is akar semmiféle választ adni a szocialista kihívásra. Ugyanakkor az is megmutatkozik, hogy – az európai hagyománynak megfelelően, ami az utópiáknak döntő szerepet biztosított – az amerikai teoretikusok – akik persze sohasem akarták „lerombolni” a kapitalizmust, ahhoz túlságosan közel volt még Európa, a múltjába kövesedett szörnyűséges társadalmi különbségekkel – jelentős erőfeszítéseket tettek társadalmuk értelmezésére, és a dominánstól eltérő válaszokat adtak, és egyáltalán nem riadtak vissza a kísérletezéstől sem. Úgy vélték, hogy a kapitalizmus lényege nem annyira a piac-alapú cseregazdaság, nem is annyira az a gazdasági és társadalmi rendszer, amely a vállalkozón és eredetiségén alapszik, hanem inkább egy olyan rendszer, amely a legtehetetlenebb védelmezését célozza, más fogalmakkal, a fogyasztó megóvására épül, tehát a fogyasztó szuverenitására, aki meg kell hogy találja a maga „centrumát”. Elsősorban tehát vásárlóképes fogyasztókat kell termelni.

Itt a kapitalizmus problematikájának egy megjegyezni érdemes újrafogalmazását fedezhetjük fel: lehetséges, hogy a vállalkozás önmagában nem biztos, hogy jó dolog, mert ugyanannyi munkalehetőséget biztosít az embereknek, viszont az alapproblémaként egy precedens értékű alapprobléma és magához az emberi élet felfogási módjához kötődik. Végül is miért kellene az emberi életet kizárólag a munkára összpontosítani és miért kellene ennek szükségszerűen a vállalkozón keresztül átjutnia? – tágabb értelemben. Úgy tűnik, hogy Josiah Warren és mások arra a következtetésre jutottak, hogy a munkarendszer önmagában nem oldja meg a kapitalizmus problémáit. A döntő formula a következő volt: a magántulajdon és a szabad csere értékösszefüggésekben igazság- és szabadság-hordozó kell hogy legyen. Ilyen értelemben, Lysander Spooner arra a következtetésre jutott, hogy minden egyes embernek bankot kell alapítania, ami képes egyfajta bankjegyet is kiadni, annak alapján, hogy ő egyedül van tudatában az áru termeléséhez szükséges időnek, a termelésbe fektetett idő értékének. Eme érték kiszámításában egy sorozat multiplikátor lép közre: a technológiai szint, az állótőke és a pénzbeli eszközök – amelyekkel kapcsolatban viszont meg lehet egyezni. E gondolatok kétségtelenül hozzásegítenek a termelő és fogyasztó közötti, alapvetőnek tartott közvetlen viszony újragondolásához.

Warren fő célja tehát az volt hogy az igazságot csereberélje, ami azzal egyenlő, hogy egy képzeletbeli faliórát helyezünk a gazdasági tevékenység középpontjába. A végterméket tehát azzal és annyi idővel határozzuk meg, amit és amennyit igénybe vett annak létrehozása. Neki köszönhető a híres „az ár az érték határa” kifejezés is. Következésképpen, ha a termelő és fogyasztó közvetlen viszonyának középpontjában az idő áll, akkor semmi olyan pénzbeli és pénzügyi rendszerre nincs szükség, ami torzítaná az alap. Kapcsolatot torzíthatná. (Warren nem mondja, hogy a pénzügyi- illetve bank rendszer önmagában rossz lenne, csupán azt állítja, hogy nem felel meg egy meghatározott, pontos funkciónak. Ennek az alapvető viszonynak az átgondolásával eljuthatunk a kapitalizmus szélsőségeinek problémájához. (A csőd és a válságok reális jelenségek, ám formájuk egy pénzügyi rendszerbeli téves reprezentációból ered.).

Ezeknek az elképzeléseinek és foglalatosságainak betettőzéseképpen alapította meg Warren Cincinnatiban a napjainkban is híres „Time Store”-t, azt az üzletet, ahol az áruk egyenértéke egy papírszeletre írt időtartam volt, mondjuk, egy patkószeg, egy óra, egy Winchester puska száz óra.9 Kétségtelen, hogy aki több száz órát hordozott a zsebében, akár úgy is érezhette, hogy annyival többet fog élni. Megvolt a dolognak a maga nagyon is emberi filozófiája. A bolt persze megbukott, mert végül is akármennyi időt gyűjtött össze az ember, azt mégsem lehetett átkonvertálni öröklétre.

Következésképpen, az amerikai libertáriánusok hősi és heves antiszocialista erőfeszítéseinek célja mindenkor a vállalkozások pénzügyi fenntartására szolgáló abszolút rendszer megtalálása volt. Az önköltség precíz megállapítása lett volna az a lehetőség és eszköz, amely feloldhatta volna termelő és fogyasztó ellentmondását. Ez tette volna lehetővé a termelő és fogyasztó közötti viszony átgondolását, nem egy uralkodó rendszer aspektusában, hanem egy csere aspektusában, a piac létezésének átgondolását olyan értelemben, hogy ez az utóbbi ne változzon át szükségszerűen egy uralmi rendszerré. Mindenesetre, egy nagyszerű kísérlet volt, méltó a fiatal Amerika kísérletező szelleméhez, – amely az egyén szuverenitásából indult ki és annak a tulajdon feletti jogából, ami ennek a szuverenitásnak a biztosítéka. Valamennyire ki kellett volna javítani az in statu nascendi kapitalizmusnak az igazságtalanságát, a kollektivista típusú megoldásokhoz való folyamodás nélkül, melyeket a liberálisok csődbejutottaknak tekintettek – vagy a diktatúrába és totalitarizmusba átváltozó nyilvánvaló kísértésükön láttak át. „Hangsúlyozni kell – állítja Pietro Adamo –, hogy ezek a liberális elméletek és kísérletezések kezdőpontként szolgáltak más, egymást követő liberális teoretizálásoknak. Maga John Stuart Mill állította Önéletrajzában, hogy az On Liberty-ban Josiah Warren elméletéből és tapasztalatából indult ki, – akitől még az »egyén szuverenitása« kifejezést is kölcsönözte”.10

Jegyzet:

1. John Gray: Liberalizmus. Tanulmány Kiadó, Pécs, 1996.124. A hivatkozott művek: Joseph Raz: The Morality of Freedom. Oxford, Clarendon Press,1986. valamint Fr.A.Hayek: The Constitution of Liberty. Chicago, The University of Chicago Press, 1982. A Berlin- tanulmánnyal máshol foglalkozunk.

2. Ezzel kapcsolatban lásd Jack Donnelly és Herman Burgers idézett műveit

3. John Gray: I.m. 85.

4. John Gray: I.m.78

5. Enrique Düssel: La „fattibilità” dell`etica. Saggio su Franz Hinkelhammert. Il Cannochiale.1966. 380-88.

6. John Gray: I.m.87.

7. Pietro Adamo: Ad ogniuno la sua banca. Una Città 2.apr.1995. 6-7.

8. Gianfranco Ravasi: Le scritture parlano anche di politica e autorità. Jesus, XIX.feb.1997.104-105.

9. Itt kell megjegyeznünk, hogy Josiah Warren eszméi nem tűntek el. Létezik ma Olaszországban egy kezdeményezés, neve „Banca del Tempo”, amelyik termelő és fogyasztó közvetlen kapcsolatának alapján működik, a szolgáltatások átválthatóságának alapján. (Minden személy egyidőben termelő és fogyasztó is.) Természetesen van egy hallgatólagos megegyezés a szolgáltatás értékét illetően.

10. A kutatók véleménye nagyon eltérő Josiah Warren, Lysander Spooner és Benjamin R.Tucker eszméinek besorolása tekintetében. Az amerikai kutatók az elsőt individualistának és anrchistának tartják, nemkevésbé a másodikat is, a harmadikat az államszocializmus anarchista képviselőjének tekintik.Az elemzésekben mindhárman mint a tipikus libertariánus amerikai gondolkodás képviselői tűnnek fel. Ebben az összefüggésben J.S. Mill művének kutatása új dimenziókat kap.